A PROGRAMRÓL

MULTIMÉDIÁS OKTATÓANYAGOK
EGYÜTT AZ EMBERI JOGOKÉRT

A Szcientológia Egyház támogatásával az oktató és ismeretterjesztő multimédiás emberi jogi anyagok több mint 100 millió egyénhez jutnak el világszerte minden évben.

TÖBB MINT
100
MILLIÓ
EMBERHEZ
jut el
az
EMBERI
JOGI
program
MINDEN ÉVBEN

Az oktatást célzó program középpontjába az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata került, miután felmérésekből kiderült, hogy a népességnek kevesebb mint 10 százaléka tudott egyáltalán a Nyilatkozat létezéséről, és még kevesebben tudtak egynél vagy kettőnél többet megnevezni a dokumentumban leírt 30 alapvető jog közül.

Több multimédiás oktatási anyag is készült ennek a helyzetnek a megváltoztatására. A Mik az emberi jogok? füzet, amelyet a Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete készített 2001-ben, a Nyilatkozat illusztrált változata, amely érthetővé teszi az emberi jogokat a fiatalok számára. 310 YHR-csoport 70 országban 17 nyelven osztja ki a füzetet – évente akár 300 000 példányban.

Az Együtt az Emberi Jogokért a füzet felnőttek számára készült változatát terjeszti, amely az Egyetemes Nyilatkozat teljes szövegét, illetve a történelmi hátterét is tartalmazza.

Annak érdekében, hogy a Nyilatkozatban leírt 30 jog mindenki számára érthető legyen, az Egyház támogatásával 30 társadalmi célú hirdetés is készült. Ezeket világszerte nézők tízmillióinak sugározzák 17 nyelven.

Egy további ismeretterjesztő eszköz (Az emberi jogok története dokumentumfilm) azért készült, hogy képekben mutassa be az emberi jogok történetét az ókortól napjainkig. Ez minden korosztállyal megérteti az emberi jogok fontosságát, rámutatva arra, hogy jelenleg széles körben megsértik az emberi jogokat, és ezzel arra ösztönzi a nézőket, hogy vegyenek részt a Nyilatkozat pontjainak bevezetésében.

Az emberi jogokról szóló információs csomagok jelentik a rendelkezésre álló oktatási segédanyagok másik csoportját. A Szcientológia Egyház támogatásával a Fiatalok az Emberi Jogokért és az Együtt az Emberi Jogokért több mint 137 000 csomagot bocsátott emberi jogi csoportok, pedagógusok és kormányhivatalok rendelkezésére.

Ezek a díjnyertes oktatási anyagok egy alulról jövő kezdeményezést indítottak el emberi jogi szószólók körében, akiknek befolyása ma már a világ szinte minden részén érezhető. Egy törvényhozó több ezer kormánytisztviselő és pedagógus véleményét fejezte ki akkor, amikor így írta le az anyagokat: „a leghatékonyabb eszköz az emberi jogok ismertté tételére, amelyet valaha is láttam”.